A lámpaláz

2011-08-12 9:05

Növendékeim sokszor azzal a problémával keresnek fel, hogy rendkívül lámpalázasak, ha meg kell szólalniuk akár két vagy több ember előtt.

Nézzük meg, mi az a pár dolog, ami segítheti lámpalázunk mértékét csökkenteni a rutin és a beszédterchnikai illetve retorikai tanulási folyamat mellett. Tehát mi az, amire jó ha figyelünk akkor is, ha nem szándékozunk beszédterapeutához elmenni.

 

-Mozgás

 

” A szervezet mozgásellátásának elhanyagolása egymagában is feszült idegállapotot alakít ki. A lámpalázas tanulók és felnőttek elmondása szerint a szereplési zavarok sokuknál akkor kezdődtek, amikor a korábbi mozgásalkalmakat elhagyták. A fizikai, idegi stabilitás eléréséhez edzésben kell tartani a szervezetet, hogy bírja a fáradalmakat, és erőfölénnyel tudja teljesíteni a feladatokat. Így a szervezet nem kényszerül huzamosan többlet erőfeszítésre és nincs szükség a serkentő funkciók állandó üzemben tartására. Ezáltal a hormon és idegvezérlés önműködően beáll a normál szintre.”

 

-Légzés

 

“Az idegrendszer regenerálódásához és kiegyensúlyozott működéséhez szükséges oxigénellátást folyamatosan kell biztosítani. Ezt egyrészt a mozgásedzéssel érjük el. Másrészt tudatos légzéstréninggel, amely megedzi a légzőrendszert és időnként teljes kapacitással működteti. Emellett nélkülözhetetlen a rendszeres szabadlevegőzés. A lámpalázas embereknél különösen ügyelnünk kell a nagy volumenű „oxigénpumpálásra”. A szimpatikotóniás idegállapot velejárója a fokozott oxigénigény. Ha a bevitel nem fedezi a szükségletet, akkor az idegrendszer készenléti feszültsége tovább növekszik. Kellő oxigén felvétele viszont segíti az idegi-hormonális szabályozás kedvező behangolódását.”

 

-Táplálkozás

 

A táplálék változatos összetétele, normális mennyisége, az elegendő és rendszeres vízfelvétel, az étkezések időrendje és normális, nyugodt körülményei döntően fontosak a stabil idegállapot fenntartásában.”
A szereplési alkalmasság fejlesztésének programját  mindenkinél az egyéni adottságok és körülmények szerint kell kidolgozni.  Természetesen a fizikai felkészítés mellett a lámpalázas szereplőknél különös gondot kell fordítani a szakmai felkészülésre is. Mindez sokoldalú tudást kíván a pedagógustól és következetességet a felhasználótól.

Hozzászólások:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − = 1

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>